Közben az aktuális majdnem-főnököm beszólt egy érdekeset.
"Mindegy, kinek van igaza, aki nem a többség, az rohadjon meg." Azért egy értelmiségitől nem ezt vártam volna, még személyes ellenszenve ellenére sem. Ezek szerint, ha akkor élt volna, igazat adna a szegregáció híveinek, vagy akár a boszorkányégetőknek, a lapos föld elméletéhez ragaszkodó egyháznak? Ráadásul a polgárjogi aktivizmust a szimpla feltűnősködéshez hasonlítani (a példa az volt, hogy valaki mindennap fluoreszkáló festéket hány a főtérre), az elég furcsa csúsztatás. Persze csodálkozni tényleg nem kell. Az ember mint olyan nagyon okos tud lenni - magában. De ha ún. társadalomba kerül, akkor legtöbbször végtelenül birka módon alkalmazkodik hozzá. Persze ha nem ezt teszi, azzal saját magának (=anyagi érdekeinek és génjei túlélésének) árt... na de most tényleg ennyire önző pöcsnek kell lennünk? TH Huxley papa is megmondta, hogy az evolúciós folyamatokkal fel kell vennünk a harcot, ha már egyetlen fajként képesek vagyunk rá. Vagy mégsem? Hiába van az egyes ember tudatában annak, hogy mi történik, a többség tehetetlensége mégis megállíthatatlanul a katasztrófa felé sodorja? A szóban forgó értelmiségi viszont majdnem saját szemével látta, mi van akkor, ha valakiknek tényleg elege van a társadalom elnyomásából, és ugrálni kezdenek, viszont az adott pillanatban a társadalom többi, az elnyomást támogató része erősebb náluk. Naná, hogy 1956-ról beszélek. Biztos, hogy nem marad nyom nélkül egy ilyen "tanulság" - a gyerek is, hiába van igaza, ha "feleselésért" megverik, felnőttkorában sem mer majd véleményt nyilvánítani, talán még alkotni sem... Er, wer einmal Ketten trug, hört immer wieder Kettenklirren...
Aztán mondott egy olyat is, hogy anyámék azért nem képesek az exitet valóban elfogadni, mert szülők. Ezzel kapcsolatban igaza van, mert szülővé két módon válik az ember: 1) véletlenül, azaz nemtörődömségből - ebben az esetben gyakorlatilag bármilyen viszony kialakulhat még, 2) előre megfontoltan: kell egy "háziállat", akibe bele lehet rúgni, ha rosszul mennek a dolgok, ill. akiben Stockholm-szindrómát lehet kialakítani, hogy öregkorban eltartson. A valódi szeretet, ami elengedésre is képes, ilyen körülmények között tényleg nem valószínű.
