Agymenés

Amikor épp nem vagyok nyakig a melóban vagy a whiskey-ben, mint például most, akkor szoktak "de jó lenne ezt kutatni, ha még az egyetemen lennék" típusú ötleteim támadni. Most pl. egy olyan hipotézis ötlött fel bennem, miszerint a szájhagyomány nem halt ki, sőt, a maga proteuszi tekergésével, "pontatlanságával", vadregényességével együtt beépült az írásos, helyesebben a gépelt kultúrába. A csetoldalak, a fórumok, a blogok bizonyos fajtái, az egyéb valósidejű netes érintkezési felületek nagyon olyan benyomást keltenek, mint az ősember a tűz körül. (És itt most nem a színvonalra gondolok. Őseinknél is nyilván volt egy spektrum a pletyka és a filozófiai diskurzus között; ugye mint Eleanor Roosevelt mondotta volt: "A nagy elmék ideákról beszélgetnek, a közepesek eseményekről, a kisszerűek pedig emberekről." Remélem jól fordítottam :))

Amit ezen kutatni kéne, vagy lehetne, az az, hogy a) maga a benyomás mennyiben felel meg a valóságnak, b) hogyan alakult át az orális tradíció a felületváltással, illetve létezik-e még szó szerint veendő orális tradíció, és ha igen, akkor mennyiben lép kölcsönhatásba a gépelt kultúrával, c) milyen hatással van ez azokra a nyelvekre, amelyeknek régebben valami hihetetlen kincsei voltak, majd ezek nagy része eltűnt, pont az írás hiánya (egyes esetekben tiltása) miatt. (Na ugyan mégis, kikre gondolhatok itt? ;)) Persze az is lehet, hogy ez az egész már másnak is eszébe jutott, és dolgozatot is írt róla - ha így van, jól tette. Ha még nem történt ilyen, és ezt a blogot olvassa valaki, aki épp témát keres, hát akkor hajrá :)

Még valami: vajon miért van az, hogy anyagi ösztönzés és "kötelezőség" nélkül nem hogy kevesebbet gondolkodnék ilyeneken, de pont hogy jobban érdekelnek az ehhez hasonló akadémikus témák? Fordítva vagyok bekötve, ahogy apám mindig mondja? De most komolyan, nem így lenne az igazi? Dawkins is mindig mondja (mellesleg, most vettem meg az újat tőle, sajnos a behatárolt hozzáférésem miatt magyarul; elég...furcsa váltás az ismeretterjesztő cuccai után, mintha pöttyet nagyképűvé vált volna) hogy a tanulást önmagáért lehet igazán élvezni, nem azért, mert "kell" vagy mert "jutalom" jár érte. Mik vagyunk mi, basszus, szamarak, hogy csak akkor mozdulunk meg, ha elénk kötik a répát? Persze elismerem, hogy engem elég nehezen lehet rávenni olyasmire, ami értelmetlennek vagy kényelmetlennek tűnik (pl. az úgynevezett "rendrakás", ami után kevésbé találok meg dolgokat a lakóteremben, mint előtte, hiába néz ki "áttekinthetőbbnek" a felületes szemlélő számára - egyébként fogalmam sincs, hogy ez miért van, valószínűleg a diszkalkuliás térérzékeléshez lehet köze; na gyerekek, még egy téma, amit jól meg kéne vizsgálni, kognitív pszichológusok, merre vagytok?). Amire viszont rá lehet, az általában nem fizet jól. Bár persze ennek köze lehet ahhoz is, hogy egy...hmmm...hogymondjam, nem kifejezetten tudomány- és/vagy kreativitáscentrikus országban élek, amiben az a paradoxon, hogy szinte mindazok a lakói, akik máshol telepedtek le, pontosan tudományos és/vagy művészi területen csináltak valami szignifikánsat. És nem hiszem el, hogy ez sima pénzkérdés lenne. Emögött valami más van, valami társadalmi jelenség, ami kb. annyira berögzött és kiirthatatlan, mint a katolikus-protestáns ellentét vagy a "kocsmaiverekedés-kultúra". (Még egy dolgozatra való cucc. Remélem, már látszik, mit akarok mondani ezzel a bejegyzéssel.)

Persze mit vagyok oda a paradoxonokkal, amikor magam is egy járkáló paradoxon vagyok, lol. :)

A másnapos keltológus balladája

Mint vízfesték, folynak össze a színek -
áldott aranybarna csillogás
marad csupán fókuszban, ősi földek
erika-lepte dombjain csodás
mesék szülője, férfi öröme -
halott lelkek sovány életvize*.
Remeg valami az üres levegőben,
gombaméreg-ízű reggelek
porosodnak, s minden szenvedőben
egy pohárral többet szenvedek.

*:  Aqua vitae, uisce beatha. Ha az utóbbit helyesen kimondod, rájössz, miről szól ;)

négy

Abiogenezis

A diktatúra tetemén,
a paranoia tején,
Keleten nevelkedtem én.
A formák hűvös zavarát
mint vörösiszap-ár törte át
a gondolat - furcsa kelát
képződött lelkemben tehát
Kelet - s Nyugatnak talajából:
üledék, mely verset táplál
és mindennapi működést gátol.
A tömeg az idegent bizony
mindig kizárja önmagából.

Magad, Uram...

Remények és kijáratok -
áltattatok, míg álltatok;
romjaitokon az esők
sava már mintát rághatott.
Közben felépítettem én
magamnak egy kijáratot.

Megadni a módját

Archaizáltam eleget,
játszottam harcos meleget -
radikális vagy liberális,
vagy mit bánom én már, mily reális:
ha valami helyes, az helyes.
Lehet, hogy épp nem kellemes
tolladdal állni percekig,
míg szíved gondokkal telik,
de használd ki, míg engedik
vékonyka választójogod.
Kellene, ha már nem tudod.

Szabályozottság

Ki tudja, ki látta, amikor
elloptuk az örömöt magunktól?
Ma már csak üvegben létezik,
meg fecskendőkben és hazugságban;
falak vigyázzák tetteit,
bűnné lett vágyni, ferde hajlam.
Oly becses volt hát a biztonságunk,
hogy mindennek nyakára hágtunk,
ami miatt valaha érdemes volt
biztonságban lenni? Itt vagyunk
összezárva minden méhbe holt
igaz öröm kísértetével -
s te még rám szólsz: "vigyázz, kit idézel!"?