Ez itt a nauthiz/nauđiR, az a kis vonalkával áthúzott hosszú vonal (talán áthúzott isa, a jég tagadása - vagy kiegészítése, hiszen a tél a szükség ideje?), aminek a nevéből felismerhetően a need és a Not/Neid (szükség, nélkülözés, kötelesség, hiány, vágy, eredetileg erő, erőszak; gót: nauþs) szavak lettek. Miért jutott ma eszembe? Talán az előremérő villanyóra miatt, amit múlt héten szereltek fel; talán azért, mert amikor a temető hátsó bejáratát kerestem séta közben, akkor kerülőútra kényszerített a terep; talán mert valaki üzent...
(Ha már etimologizálunk, az óangol niedfaru - szó szerint: kötelező/szükséges utazás - a halálra vonatkozó eufemizmus volt...Nos, azért ez is tükrözi a régiek egészségesebb halálfelfogását, szemben a maival, ami katasztrófának, szerencsétlenségnek fogja fel a halált, nem pedig az élet szükséges velejárójának...de erről már volt szó a blogon.)
Az elkövetkező hónap a nauđiR jegyében fog nálunk telni. Ugyanis pár extra kiadásunk adódott, amit az én vékonyka fizetésemből vagyunk kénytelenek rendezni, különben a fejünkre nőnek. Viszont ebben a rúnában már ott a remény, hiszen a második ættben a szükség és a téli jég (azaz nauđiR és isa) után rögtön jera áll, az év (year!) és az aratás jele, a betakarításé, a megtakarítások megtérüléséé. Anyám ezt nem érti meg - azt, hogy a nélkülözés az ára annak, hogy később jó dolgokhoz jussunk. Neki most azonnal kell a cigaretta, az édesség, meg minden - és szerinte én nem vagyok takarékos és gyakorlatias!
Viszont ő a kommunizmusban nőtt fel, a Második Világ szélső provinciájában ("legvidámabb barakkjában"), míg én visszanézek a vérem negyedrészén és a második anyanyelvemen keresztül sokkal régebbre. Mert az Idősebb Fuþark ma is érvényes, csak tudni kell olvasni, érteni.
Nem vagyok ugyan híve a névleg zenei alapokon nyugvó, valójában azonban öltözködés- és viselkedésbeli, felszínes manírokra alapuló szubkultúráknak és klikkeknek, és zenei purista sem vagyok, aki kizárólag egyféle stílust hallgat és a többit lenézi. (Elég csak rám nézni Last.fm-en.)
De az bizony igaz, hogy a black metal egy különleges valami. Maga a zene is elég nehezen érthető az átlagember számára (amire az is következtetni enged, hogy pl. Wagnert metál- és főleg BM-körökben is nagyra tartják, holott sokak szerint szintén "nehéz" és "érthetetlen"). A filozófiai mélységek viszont, amik felmerülnek a műfaj jobbjainak nyilatkozataiban, tetteiben, és egyéb megnyilvánulásaiban, messze túlhaladják a "tinikulturális faszság" kategóriát. Persze nem a rajongók tömegeiről beszélek (BM téren is vannak divatmajmok és műfajelitisták most már nagy számban), de érdekes kutatás lenne pl. IQ és egyéb hasonló antropometriai jellemzők vizsgálatával megnézni, hogy a black metal hallgatói és művelői, valamint a "többiek" között van-e valamiféle szignifikáns különbség, illetve honnan született ez a zenei és gondolkodásbeli irányzat, miből táplálkozik, és hova tart.
A keresztény értékek radikális átértékelésétől a pogány gyökereken át az emberellenes, természetközpontú (sőt, kozmoszközpontú, ld. pl. Darkspace, Carcharoth) szemléletig minden megjelenik ebben a műfajban, ami mindennapi életünk során "tabunak", vagy "túl soknak" számítana. Mindez időnként olyan bődületes kreativitással nyakon öntve, még a merev korlátok közé szorított esztétika ellenére is (vagy talán éppen azért? ld. Dawkins és a kaleidoszkópembriológia), hogy szinte elkerülhetetlenül inspirációt vált ki. Nyilván nem azt a fajta inspirációt, amiből "rózsaszín nyulak ugrálnak a mezőn" típusú idillikus képek születnek, inkább talán olyasmit, mint amiből az Ozymandias vagy Az Usher-Ház vége. Nem véletlenül két "kötelezőt" említek (okés, csak az egyetemen voltak konkrétan kötelezők, de az is számít). A boldogságtól csöpögő rózsaszín nyulakból ritkán lesz időtálló érték. Az ember igazi természete a szenvedés, és az ennek ellenére folyamatos szabadságkeresés, akár még több szenvedés árán is. Maga a szabadság mint fogalom rengetegféleképp értelmezhető - a szubmisszív személyiség számára azt jelentheti, hogy felszabadul a döntések súlya alól, van egy Mestere, aki birtokolja és irányítja; a lázadó személyiség számára épp ellenkezőleg, a korlátlanságot jelenti; a konzervatív számára azt, hogy megszabadul az "alternatív" elemektől, és nyugodtan élhet egy monokultúrában, nem kell tudomást vennie más szempontokról; a filozófus számára a halált, a világtól való megszabadulást.... és így tovább oldalakon keresztül.
Elmélkedjünk egy jót arról, mit jelent számunkra a szabadság, a létezés, az ember mivoltunk (esetleg az emberiségen való kívülállásunk), és miért... néhány egészen belevaló black metal-szám segítségével.
Egy kis műfajtörténeti trivia: az utolsót, a Life Eternalt az a Per Yngve "Dead" Ohlin írta, ami nem sokkal később öngyilkos lett. A mai világban, ahol szinte fóbiásan fél mindenki a haláltól, és irtózik még a gondolattól is, hogy el kéne fogadnia (ami elég abszurd, ha belegondolunk, hogy amúgy is mindenkivel megtörténik, kivételezés nincs), ez a bátor kevesek közé emeli, valamint bizonyítja, hogy ebben a műfajban azért vannak, akik nem csak prédikálnak és színészkednek, hanem (ahogy az angol mondja) "odateszik a pénzüket, ahol a szájuk van".
És igen, az egy Mandelbrot-fraktál az Anaal Nathrakh borítón. Ha már a műveltségnél tartunk :) A hozzám hasonló matematikai antitalentumoknak meg kell elégedniük azzal, hogy a számokból valami vizuális csoda bontakozik ki a hozzáértők és számítógépeik kezében - valahogy így:
Engem speciel az indiai mandalákra emlékeztet, amit egyes meditációs iskolák arra használnak, hogy a bonyolult formákat bámulva intuitív felismerésekre jussanak. Pont India volt az a hely is, ahol az első (máig fennmaradt) vallási/filozófiai rendszerek keletkeztek, bizonyos dolgokban a Nyugatot ezredévekkel megelőzve - pl. az egyistenhithez, sőt, egyesek szerint az istenség mint olyan emberalkotta mivoltának felismeréséhez is ők jutottak el először, azzal, hogy kijelentették, minden istenük csak valami központi entitás egyik arca, megtestesülése (szanszrkitül avatar - nem áll messze a modern számítógépes nyelvhasználat avatárfogalmától, csak ott ugye hús-vér emberek virtuális énjeiről van szó). Ez pedig már nem áll messze attól, amit pontosan a black metal hatására kezdtem el (nyilvánvalóan nem elsőként és nem egyedül, azért ekkora zseni nem vagyok) pedzegetni, miszerint a teremtés és a megsemmisítés, az alkotás és a rombolás egymástól elválaszthatatlan, mint egy érem két oldala, sőt - egymás részei, mint a zigótának az apai és az anyai DNS. Ez a gondolat egyébként a taoizmusban, az ismert yin-yang-szimbólumban is megjelenik.
Sőt. Még Darwinnál is: "Így a természetben folyó harcból, éhségből és halálból közvetlenül az elképzelhető legmagasztosabb eredmény: a magasabbrendű állatok létrejötte következik."
Fura álmom volt. Arra emlékszem az egészből, hogy egy szőke csaj az üvölti: "Te nem vagy az apám! Te egy kibaszott dezertőr vagy!" Jó lenne tudni a kontextust, hogy ki volt, meg miről van szó, de fogalmam sincs. Nem szoktam egyébként se magyarul álmodni. (Bár most, hogy többet forgok emberek között az ún. való világban, lehet, hogy megint fogok.)
Anno volt magyarfakton valami cucc arról, hogy mit gondolhatnak a bútorok. Na most pont ilyeneken agyalgok. Milyen a világ pl. egy töltény szemszögéből.
Mindkét mozzanatból lehetne regényt írni, ha lenne türelmem, és nem lenne amúgy is folyamatban egy polgárháborús regényszerűségem a háttérben. Nem tudom, egyesek hogy bírnak napi 2000 szót rendszeresen "termelni". Ráadásul határidőre, pénzért. Nekem az ilyesmiből egyszer elég volt, a szakdolgozat nevű rettenet képében.
Amúgy hogyhogy senki nem kommentel ide? Tumblren bezzeg megint betaláltak, most épp valami homályos fenyegetőzés, hogy "kitálalok a médiának, mit tettél velem".... olyantól, akit nem is ismerek. Mivan?!
