Újra itt vagyok.

Igen, hosszú idő után újra magyar blog. Nem mondom meg, mi és hol volt az előző. Ha tudod, úgyis tudod, ha nem, akkor úgyis mindegy. A lényeg az, hogy tudnom kell, nem felejtettem-e el magyarul annyi év angol nyelvű kommunikáció és publikálás után.

Miért "le a dobozokkal"? Mert ha igazán értelmes (figyelem, nem "könnyűt" vagy "sikerest" mondtam, hanem "értelmest"!) életet akarunk élni, akkor "outside the box", azaz a begyepesedett társadalmi normákon kívül, azoktól függetlenül kell gondolkodnunk. Kell. Muszáj. Mert az emberi elme dobozolás iránti igénye odáig ment, hogy saját magán tesz erőszakot. Dawkins a "diszkontinuus", kategóriákra tördelt elmét emlegeti, ami a kamaszok nemlétezését bizonygatja azzal, hogy mindenki vagy szavazóképes felnőtt, vagy szavazóképtelen kiskorú. Ez persze karikatúra, de mindannyian érezzük a jelenség hatásait a mindennapokban. Na ennek a dolognak az ellentéteként jött ez a blog létre, legalábbis remélem, hogy ezt a célt fogja szolgálni.

Most például magamon vettem észre a "dobozgondolkodást". Ősrégi számítógépemmel gyakran vannak technikai problémák, és hajlamos vagyok úgy gondolkodni ezekről, hogy "jaj, én író vagyok, nem értek az ilyesmihez". Micsoda hülyeség! Attól, hogy valamiben kivételesen jó vagy, még nem kell tökéletesen inkompetensnek lenni minden másban. Okés, lehet, hogy kutya nehéz dolgom van ezt-azt megtalálni a gépen (a blog létrehozása is telhetett volna kevesebb időbe, például), de ettől minek félni? Mai elhatározás tehát: nem félek az IT és egyéb technikai témájú dolgoktól. Ettől persze az írói identitásom megmarad.

Apropó identitás. Feltűnt már valakinek, hogy mindannyian minimum egy tucat ilyennel rendelkezünk? Nemzetiség, foglalkozás, a társadalmi és biológiai nem kérdései, szexuális orientáció, vallás (vagy annak hiánya), "osztály szerinti" hovatartozás, egy- vagy többnyelvűség, politikai nézetek, művészi ízlés, vérmérséklet, satöbbi - mitől függ, hogy milyen kontextusban melyik címkét (öncímkét) használjuk? Pl. releváns, értelmes kérdés-e az, hogy egy melegnek mi a véleménye, mondjuk, a betegbiztosítás kérdéseiről? Persze korreláció lehetséges az ember szexuális preferenciái és politikai hovatartozása között, de azt vettem észre, hogy többnyire kőbe vésett megfelelést feltételeznek a kettő között, és ami a legfurcsább, az LMBT közösségek "kinézik" maguk közül a konzervatívabbakat. Aminek persze az az eredménye, hogy "az LMBT szavazat", mint olyan, kisajátítható a baloldal (figyelem, ez a fogalom országonként mást jelent!) számára. Kérdés: kinek jó ez? Qui prodest? Mert hogy magának a szimpla, egyszerű, hétköznapi LMBT embernek nem, az biztos. Tudom, egyeseknek, főleg a tapasztaltabbaknak, nincs szüksége a hagyományos értelemben vett közösségre, egy-két emberrel elvannak, de pl. egy tizenévesnek eléggé nem mindegy lehet, hogy ott van-e előtte az, hogy "nem te vagy a hülye, nem vagy egyedül, vannak közös tapasztalataink", vagy pl. az ellenkező nem viselkedésmintáiba próbálja magát beleerőltetni, hogy valamennyire értelmezni tudja azt, amit érez. Viszont ha a támogatás és példamutatás azzal jár, hogy elvárnak tőle egyfajta idomulást, "pártprotokollhoz" való alkalmazkodást, azzal ugyanúgy kárt okoznak. Én is voltam fiatalon liberális, pont ezért. Ez volt az egyetlen (számomra látható) útja annak, hogy valamilyen szinten megszabaduljak az állandó magyarázkodástól, csesztetéstől, elvárások és (finomabb-durvább) fenyítések tömkelegétől. Ugyanez egyébként a másik oldalra is vonatkozik, amit a Ne Kérdezz, Ne Válaszolj (Don't Ask, Don't Tell) doktrína ábrázolt a legjobban, amíg létezett (és aminek a szelleme amúgy a magyarországi hozzáállásra, ha nem is hivatalosan, de szemmel láthatóan jellemző, és nem csak a seregben). Ismertem olyat, akit emiatt a törvény miatt rúgtak ki, és komolyan felmerült a kérdés: most komolyan kevesebb valakinek a harcértéke attól, hogy csaj helyett pasi várja haza (és vice versa)? Mi köze a két dolognak egymáshoz? A patriotizmus és a háborús részvétel nem kiváltság, hanem kötelesség (kéne hogy legyen), a nemzet minden tagjára nézve.

Arról persze beszélhetünk, hogy mi tesz valakit egy nemzet tagjává. A mai világban ez is kérdésessé vált. A média például következetesen britnek minősít olyan személyeket, akik Nagy-Britanniában születtek ugyan, viszont színesbőrűek és/vagy iszlám vallásúak, sokszor közel-keleti nyelveken jobban beszélnek, mint angolul, sőt - és ez itt a fő probléma! - aktívan részt vesznek "házasságszerző", azaz gyermekkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek és/vagy radikálisan nyugatellenes terrorszervezetek tevékenységében. Ők maguk soha nem vallanák magukat britnek, legfeljebb a takíjja gyakorlatának megfelelő módon (mondjuk azért, hogy állami támogatásokhoz, segélyekhez, ingyenes orvosi ellátáshoz, stb. jussanak), függetlenül attól, mi áll a papírjaikon. Hasonló a helyzet Nyugat-Európa többi országában is. És még csodálkozunk azon, hogy egyesek fellépnek a jelenség ellen, sértve érezvén nemzetük létfontosságú (és nem csak gazdasági) érdekeit? Akár a békés holland, akár a kevésbé békés norvég ellenzéki stratégiát nézzük, a közös ok egyértelmű: az állam nem képes vagy nem hajlandó ellátni belső védelmi feladatait, így "az emberek" csak magukra támaszkodhatnak ezügyben (amihez egy európai nagyon nem szokott hozzá, a keleti blokkban élők meg még annyira sem; nem akarom Amerikát fényezni, ott is van gond elég, de ha itt is létezne például univerzális fegyvertartási jog, meg a saját lábon állásnak a rájuk jellemző lehetőségei és kultúrája, talán nem jutott volna ilyen krónikus szintre ez az ügy).

Ez nem egy politikai blog. Nem fogok részletekbe menni, arra ott vannak azok, akik szeretnek az aktuálpolitikai finomságokon csámcsogni; én jobban szeretem élni a saját életem. Viszont nyitva vannak a szemeim, és időnként nagyokat döbbenek azon, amit látok - vagy éppenséggel azon, amit mások nem látnak meg. És ilyenkor le is írom, milyen hatással volt rám mindez, talán terápiás célzattal, talán exhibicionizmusból, talán azért, hogy találjak hasonló gondolkodású emberkéket, talán azért, hogy elgondolkodtassam a többieket. Most épp a politikai szemellenzők jutottak eszembe, legközelebb valami más. Aztán megint más. Vegyesfelvágott. Az én blogom, az én váram - ugyanúgy, ahogy a testem is. Egy későbbi posztban talán pont a testmódosítás, a reproduktív önrendelkezés, a halál módjának és időpontjának megválasztásához való jog, vagy épp a nemi erőszak témáját fogom boncolgatni, személyes tapasztalatokon keresztül. Hozzászólásokat, véleményeket szívesen fogadok, trollokat és fanatikusokat nem.

Szóval velkám :)