(önfordítás)
Elszomorít, ha barmok az emberek.
Úgyhogy mielőtt diagnosztizálnál, előbb nézd meg magad.
Mikor érzem, hogy a világ énekel az ereimben, kiengedem a zenét,
egy kicsit játszom vele - piros vonalakkal örömöt írok.
Egy megbántott test is túl sok, de annyi megcsonkított elmét látok
Prokrusztész-ágyba szuszakolva - a "fura részeiket" levágták.
Szókratész utolsó nevetése vagyok, a béna rekeszizomban ülök hangtalan,
de visszhangozva a századokon át.
Vagy lehetek virág is, összetörve egy érzéketlen biciklikerék alatt -
aztán kinőve újra, mint pimasz stoppos az út mellett, aki szirmaiból hüvelykujjat formáz:
"Vigyél akárhova."
De mélyen belül mégis a rács mögötti ember vagyok, csupasz falak közt, de szabadon -
ezt tanuld meg: hogyan lehetsz leláncolva szabad!
Én vagyok a csontos emlékeztető is: semmi nem tart örökké, táncolj hát, amíg tudsz.
Vagy ha nem szeretsz táncolni, hazamehetsz - a buli megy tovább, nem veszi észre senki,
de amúgy is itt az ideje, hogy valamit a magad kedvéért tegyél, nem valami sekélyes dicséretért.
Hosszúujjú blúzok és műanyagmosolyok mögött lehet, hogy elkerülöd az igaz szerelmet,
míg ha fényed ragyogni engeded, annak a munkaviszonyod láthatja kárát -
te döntesz, melyik éri meg jobban.
Nem minden szélhordta mag ér termékeny földbe,
de te is feltörheted az aszfaltot egy kis helyen, ha mered,
hogy még többen tudjanak kivirágozni.
Tanulás, felejtés - építsd fel Oak Ridge-et a lelkedben,
hogy szétrobbanthass valamit. Mindennek ára van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése