Hétfő én vagyok

A határban szalamandra vágtat,
füstje az égre szellemet idéz,
szellemet, mit ölt, már ki tudja hányat;
csillog a benzin fényében a réz -
írástudatlan gyerek imádja jelét,
mert istennek vél mindent, mit nem ért,
akár a hajnalkor majomember-árnya,
térdét hajtja, karjait kitárja.
Négyszázötvenegy, hirdeti fennen
győzelmét a gonosz fattya,
s éhezem, de egyedül bennem
él még az ember akaratja...

Vajon Dorothy Parkert is ennyit csesztették? Berontott valaha Hemingwayhez az anyja valami banális hülyeséggel, miközben épp írt volna?
Néha azt kívánom, bárcsak érdekelne ez az egész szar, amiről a többiek azt hiszik (vagy úgy játsszák, mintha hinnék), hogy az egész életük. Ha belegondolok, hogy egyeseknek tényleg annyiból áll az élet, hogy a pénzt számolják, bárgyú sorozatokat néznek, és a ház tisztaságára ügyelnek... eh. Emberek ezek egyáltalán? És ami a legbizarrabb, attól félnek, hogy ennek az üres életnek vége lesz. Én meg (szerintük) hülye vagyok, mert elfogadom ezt az egyszerű tényt, és még beszélni sem félek róla.

A világ különben milyen érdekes lenne, ha nem lenne tele ezekkel az unalmas, beszűkült, önelégült lényekkel, akiknek fogalmuk sincs semmiről. A minap egy példány, történetesen muszlim, közölte velem, hogy neki nem lehet véleménye az iszlám törvényekről, mert tudja, hogy a vallás igaz, és ha bárki mást gondol, az beteg. Meg találtam kérdezni tőle, egyetért-e azzal, hogy az országában a melegségért korbácsolás jár. Mire ő: nincs választásom, egyet kell értenem vele, mert az iszlám ezt mondja.

Mielőtt otthagytam volna, a képébe vágtam, hogy tökmindegy, mit mond a vallás, választás mindig van. Nem az a lényeg, hogy most a melegségről, a disznóhúsról, vagy akármiről van szó, hanem hogy a kurva életbe, azért van agyad, hogy használd, nehogy már egy hétszáz évvel ezelőtt élt kecskepásztor prekoncepciói és elmebajai határozzák meg, hogy te mint ember a 21. században hogyan viszonyulsz a világhoz és embertársaidhoz. Sokan a vallásban (akármelyikben) az erkölcs letéteményesét látják az általános hanyatlás közepette, de az ilyen semmivel sem jobb, erkölcsösebb, emberibb egy elvakult fogyasztónál, aki kritika nélkül benyeli, amit a tévében lát, és a vásárlást tekinti életcélnak. Mert "mindenki így csinálja", meg "nincs más út". Már miért ne lenne? Milyen valós, fizikai akadálya van annak, hogy kérdéseket tegyél fel, uram bocsá' kinézz a fejedből, és meglásd azokat, akik igenis mást választottak? Persze van, ami nem választás kérdése (hova születsz, kire/mire gerjedsz az ágyban, stb.), de hogy eleve esélyt se adjon valaki annak, hogy kiderüljön, hol vannak a határai, az már sok(k).

(Ha valakinek nem esett volna le, a cím kettős utalás Bradbury Fahrenheit 451-ére és a Charlie Hebdo meg a szólásszabadság melletti kiállásra.)