Feminizmus újratöltve

Az első munkahét megvolt, most viszont ráérek agyalni és blogolni. Az alábbi egy kommentnek indult valahol máshol, de terebélyes akármivé nőtte ki magát, úgyhogy miért ne legyen belőle blogposzt.

Ha nem is "menő" vagy "vagány", mindenesetre elég népszerű dolog mostanában a feminizmus. Sajnos leginkább az eszetlen radikális fajtája, amelyik inkább női felsőbbrendűséget, mint egyenjogúságot hirdet, és ezzel elidegeníti azokat, akik amúgy semmi kivetnivalót nem találnának abban, hogy a nőket a férfiakkal egy értékszinten kezeljük (pl. engem). Főleg akkor, amikor férfiakban is a női tulajdonságokat helyezi előtérbe és jutalmazza (bátorság helyett érzékenységet, határozottság helyett pacifizmust vár el, a fizikai erő háttérbe szorul a "szépséggel" szemben, stb). (Az is megérne egy misét, hogy mi a szépség, miért helyezünk manapság ekkora hangsúlyt a megjelenésre - szerintem feleslegesen -, és mennyiben jelzi a megjelenés az egészségszintet. Többféleképpen kinéző, sportban sikeres emberekre példák itt.)

Meg persze nem mehetünk el amellett sem, hogy bizonyos biológiai különbségek valóban léteznek, és ezt neveléssel, szociális érzékenyítéssel, törvényekkel stb. nem lehet kiküszöbölni. Azon ugyan lehet - és kel is - vitatkozni, hogy pontosan mik ezek a különbségek, és hogy mennyire létezik eltérés az átlagtól, de egyértelmű, hogy a "nőség" elsősorban egy biológiai állapot, amivel együtt lehet élni, vagy úgy is lehet dönteni, hogy orvosi eszközökkel megpróbáljuk a kezelését, esetleg úgy is, hogy nem kérünk az egészből (mivel szeretem a következetességet, a halálhoz való jogot is kutyakötelességemnek tartom elismerni). Társadalmi egyenlőség csak a biológiai egyenlőtlenségek figyelembe vételével, esetleg tudatos kompenzálásával (pl. keményebb edzés, nagyobb hangsúly az önérvényesítésre, önállóságra a nevelésben, stb.), és nem azok mesterséges elfedésével (pl. kettős mérce egyes fizikai alkalmassági teszteken).

De ez mind a nyugati feminizmusra vonatkozik, illetve annak vadhajtásaira. Az a feminizmus, amelyik nem hagyja figyelmen kívül az ún. harmadik világot, és aktívan tesz pl. azért, hogy a nők tanulhassanak, hogy ne éljenek egy patológiásan nőellenes vallás zsarnoksága alatt, hogy a lehetőségeik azonosak legyenek a férfiakéival, az más. Malala Yousafzai, Ayaan Hirsi Ali és társaik elég sokat tettek ennek az érdekében, bár még messze vagyunk attól, hogy a munkát befejezettnek tekinthessük. Az már minden nő egyéni döntése, ha ezeket a lehetőségeket nem akarja kihasználni. (Ennek eredményeként még az is kiderülhet, hogy tényleg jobban szeretünk anyák és háziasszonyok lenni, mint katonák vagy orvosok - amit ugyan kétlek, de még az állítólag feminista skandináv országokban is van egy mérsékelt tendencia ebben az irányban, illetve az is érdekes, hogy világszerte a "kemény" tudományok, pl. fizika, igencsak férfidominált területek, főleg magasabb szinteken. Nem hinném, hogy képességbeli eltérés eredménye lenne, egy barátom szerint azért van, mert a komoly tudományos karrier egész embert kíván, nem lehet mellette gyereket nevelni. Ami viszont azt jelentené, hogy a nők tényleg akarnak gyereket nevelni, és nem a társadalom kényszeríti ezt rájuk... Nehezen tudom ezt elképzelni, de végülis lehetséges, elvégre nem állíthatom azt, hogy az én személyes tapasztalatom egyezik minden egyes nő tapasztalatával. Ha valaki valóban szülni akar, ám tegye.)

Egy szó, mint száz, magam is feminista vagyok abban az értelemben, hogy felháborít, ha valakit tulajdonként, másodrendű állampolgárként kezelnek a neme miatt, és elítélem a nemi erőszak minden formáját (hiába volt rá napjainkig - a mesterséges megtermékenyítés megjelenéséig - szükség az emberiség fennmaradásához). Viszont nem emelem piedesztálra a nőket, nem értek egyet automatikusan valakivel, csak mert nő, és nem állítom azt, hogy nincsenek különbségek a két nem között. Hívtak már nőgyűlölőnek és "feminácinak" is, jellemzően mindegyik jelző az ellenkező oldal képviselője szájából hangzott el. Pedig csak józan próbálok maradni.